Cumisüvegek sterilizálása
Amit biztosan tudunk, hogy mikortól kell sterilizálni: már a kicsi megszületése előtt, hiszen a cumikat, cumisüvegeket előre elő kell készíteni a kicsi érkezésére.
Azt mondják a kellékek a sterilizálást követően 24 óráig, alkalmasak arra, hogy használjuk őket (na én ezt nem rég olvastam és szerintem egyébként sem fektettem rá hangsúlyt soha, lehet, hogy azért is, mert Zsolti dolgait külön konyhaszekrény részben, tiszta textilpeluson tároltuk).
És, hogy hogyan sterilizáljunk? A legegyszerűbb, ha beszerzünk egy mikrohullámú sterilizálót. Rettenetesen megkönnyíti az ember lányának életét, hiszen bele öntünk egy kis vizet, bele a cumi, cumisüveg, rá a tető, be a mikróba 2-5 perce (a használati utasításnak megfelelően), lejár, kis pihenő és már kész is :) Csuda jó igaz? Semmi pénzért meg nem váltam volna tőle. Még emlékszem mikor az elején nem volt még a miénk és főzőcskéztünk, na hát az valami szörnyű volt :/ Ha még is ezt az utat választja valaki, akkor először is kell egy külön fazék, amibe csak sterilizálunk, aztán pedig sok-sok türelem és kitartás... (megjegyzem, nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagyon jót tesz ezeknek a mai műanyagoknak a forralás). Harmadik lehetőségként pedig ott vannak a sterilizáló folyadékok, ezekről viszont sajnos nekem nincs saját tapasztalatom, de természetesen szívesen, ha valakinek van.
És az utolsó és legfontosabb kérdés, hogy meddig? Ezt általában mindenki nagyon várja :) A legtöbb helyen azt javasolják, hogy addig sterilizáljunk, még a kicsi kúszni, mászni nem kezd, hiszen addigra már elég felkészült lesz a szervezete arra, hogy ne kelljen mindent külön fertőtleníteni.